A mozgás a tánc szeretetét „az anyatejjel szívtam magamba”…
Édesanyám egészen fiatal korától táncpedagógusként dolgozott, és már pelenkás koromban is gyakran vitt magával a próbaterembe. Mondhatni: a mozgás a tánc szeretetét „az anyatejjel szívtam magamba”. Az egyik első felidézhető, meghatározó emlékem, három éves körüli korom időszakából, ahogy „táncolok” a próbateremben a tükörrel szemben, a Budafok-Tétényi Művelődési Központban, hasonló korú gyerekekkel…
Később is ott voltam, szinte minden nap, édesanyám óráin. Végignéztem az összes próbát a jazzbalettől kezdve a tánciskolások, a mazsorettek foglalkozásain át a versenytáncosokig – a kezdők, és a haladók óráit egyaránt. Jól megtanultam – hiszen édesanyámnál minden mozdulat-képzésben ez volt a szilárd alap és kiindulópont –, hogy mennyire fontosak a magabiztos, precíz anatómiai, biomechanikai ismeretek a szakszerű és eredményes mozgásfejlesztésben. Ekkor kezdett szilárd meggyőződésemmé válni, hogy nekem is el kell mélyülnöm ezekben az ismeretekben, hiszen ez minden mozgásfejlesztéssel foglalkozó szakember számára az alap, a belépő a komoly munka felé.
14 éves koromban kezdtem mazsorettet, majd balett gimnasztikát tanítani
A tánc, a közösség, az együttes, a fellépések, a tánctáborok, a mozgás öröme az életem részévé váltak. Elég hamar tudatosult bennem, hogy én is ezzel szeretnék foglalkozni, bár, mint minden gyermek, én is elhatároztam, hogy mi az, amit másképp fogok csinálni. Nagyon vágytam rá, hogy minél hamarabb meg is valósítsam az elképzeléseimet, táncolhassak, és a saját koreográfiáimat másoknak is megtaníthassam.
A tanításra az első lehetőséget 14 éves koromban kaptam, amikor a legkisebbek csoportjának kellett a mazsorettbot forgatásának technikáját átadnom. Ettől kezdve már anyukám „ifjú asszisztensének” érezhettem magam. Miután felvettek a Talentum Táncművészeti Szakközépiskolába, a kicsiknél a balett gimnasztika tanításában is próbálgattam a szárnyaim, heti egy órában. Ekkor már teljesen biztos voltam benne, hogy táncolni és tanítani szeretnék.
Sikerek táncosként és koreográfus tanárként
Táncegyüttesünk, aminek magam is táncosa voltam, 1997-től rendszeresen indult a Táncpedagógusok Országos Szövetsége által rendezett Országos Táncművészeti Fesztiválokon társastánc, modern-, karaktertánc és mazsorett kategóriákban. Sok szép helyezést sikerült elérnünk. Mivel érdeklődésem egyre inkább a moderntánc felé fordult, nagyon büszke voltam, amikor az egyik első önálló koreográfiámmal – Álomvilág címmel – az említett fesztiválon, 2006-ban aranyérmes lett a felnőtt csoportom.
Szerencsésnek érzem magam, mert a mozgás már születésemtől kezdve szerves része az életemnek. A zenére való mozdulás egy varázslatos világot képes teremteni, amit önkéntelenül kezdtem felfedezni, és minél több időt töltöttem el ebben a világban, annál jobban magával ragadott.
A táncpedagógus feladata a gyermeklélek kezelése is
Felnőtt fejjel, táncpedagógusként aztán megtapasztaltam a gyermeklélek működését a „másik oldalról” is. Láttam, hogy egészen kicsi gyerkőcként nem csak én éltem át hatalmas érzelmi viharokat. Tudatosult bennem, mennyi nehezen feldolgozható élményen, igazságtalanságon, vagy vélt igazságtalanságon – ez utóbbi ugyanaz, ha nem sikerül megfelelően helyre tenni, kezelni – mennek keresztül a kicsik, nap mint nap.
Olyan élmények ezek, amelyeket még felnőttként is nehéz kezelni, nemhogy a világra rácsodálkozó, tapasztalatlan, ifjú lélekként.
A gyerekek sokszor már néhány hónapos kortól intézményes közösségben élnek, amely a szocializáció meghatározó eleme, de rengeteg frusztráció forrása is. A közösségekben folyamatosan konfliktusok keletkeznek, amelyek kezelése nem könnyű, de rendkívül fontos.
Tapasztalataim szerint a legtöbb konfliktus, sérelem éppen az önismeret fejletlenségéből, önértékelési problémákból, a pozitív kezelési módszerek ismeretének hiányából fakad. Nem érzi magát ügyesnek, vagy szépnek. Azt gondolja, hogy ügyetlen, hogy neki nem fog sikerülni, ami a többieknek igen, és már jön is a negatív kompenzáció, játszmák, irigység, féltékenység, egymás bántása, nyílt és közvetett
agresszió, kiközösítés stb. A gyerekek – és éppen a megfelelő életkorban elmaradt „kezelés”, fejlesztés hiányában a felnőttek is – rengeteg komplexussal, gátlással küzdenek.
A gátlás lényege, hogy másnak akarjuk látni és mutatni magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Ezért nem merünk megnyilatkozni, hiszen minden mozdulatunk leleplez bennünket magunk és a többiek előtt.[6]
Én kétféle megoldást részesítek előnyben az efféle problémák kezelésében. Az egyik, ha azt látom, hogy az egész közösséget érinti a probléma, és úgy ítélem meg, be kell avatkoznom, helyre kell tennem a dolgot. Ilyenkor leülünk egy nagy körbe, és olyan kérdéseket teszek fel nekik, ami segít nekik megtalálni a legmegfelelőbb megoldási lehetőséget.
Más esetekben úgy érzem, úgy látom, egyéni a probléma, vagy túl intim ahhoz, hogy közösen vitassuk meg. Ilyenkor – ha van rá lehetőség pl. játék közben – négyszemközt, néhány mondatban próbálom helyretenni a dolgot, majd egy idő után visszakérdezek, hogy megbizonyosodjak róla, sikerült-e tisztázni. Esetleg később csoportosan is megvitathatjuk az ügyet, tanulság céljából. Azt vettem észre, hogy egy idő után megtanulják a megfelelő kezelési technikákat, és egyre gyakrabban tudják az én beavatkozásom nélkül is megfelelően kezelni a helyzetet.
Fontos a jó közösség kialakítása
Ha sikerül kialakítani egy jó közösséget, ahova a gyermekek szívesen járnak, a tanulás is sokkal gördülékenyebb és eredményesebb lesz számukra. Megtanulnak fegyelmezetten, csoportban dolgozni, figyelni egymásra, felelősséget vállalni a munkájukért, felvállalni saját magukat, áldozatot hozni önmagukért, az eredményeikért, és, ha kell, a csapat érdekében is. Megtanulják értékelni a befektetett energiát, ezáltal értékelni, tisztelni mások munkáját és erőfeszítéseit is. A megfelelően vezetett, jól működő, összeszokott csapat tagjának önként választott kis közössége biztonságot, védelmet jelent, segít feldolgozni a negatív érzelmi hatásokat, hiszen a hasonló korú társak is nagyon hasonló hatásokat élnek meg. Segít a pozitív élmények, a sikerek megélésében is! Fantasztikus látni, hatalmas energiákat szabadít fel, óriási motivációt, önbizalmat ad, amikor együtt örül egy lelkes kis csapat a közös erőfeszítéseken és felelősségen, együttműködésen szerzett sikernek.
Csoportvezetőként azt is fontos feladatomnak érzem, hogy a közösség erejével is segítsek a gyerekeknek önmaguk megismerésében, ezáltal önmaguk és egymás jobb megértésében. Tehát, amikor harmonikus mozgásfejlesztésről beszélek, nem csak a fizikai nevelésre, hanem a lelki harmónia megteremtésére is gondolok.
Lehet, esetleg, hogy nem kiemelkedő tehetség valaki, mert nincs abszolút mozgás érzéke (nem elég hajlékony), és lehet, hogy nem lesz belőle pl. balett táncos, pedig az szeretne lenni. De attól még lehet belőle fantasztikus táncos, vagy nagyszerű ember. Úgy gondolom, ha valaki valamit igazán szeretne, azt el tudja érni. Ezért semmiképpen nem dönthetem el, nem jelenthetem ki valakiről, hogy mi vagy ki nem lehet. Sajnos számos esetben ez megtörténik. Szinte mindenkinek van ilyen jellegű története, vagy éppen saját tapasztalata. Éppen ezért én nem azt fogom a tanítványaimnak hangsúlyozni, hogy mi nem lehet belőlük. Erősíteni fogom bennük az előnyös tulajdonságaikat, készségeiket. Azt fogom keresni és kiemelni, amit „jól” csinál, és óvatos törődéssel korrigálom az esetleges hibákat, nehogy elvegyem a kedvét.
Célom a mozgást, táncot, művészetet szerető egészséges személyiségek nevelése
Az elsődleges célom nem az, hogy mindenkiből táncost faragjak, hanem mozgást, táncot, művészetet szerető egészséges személyiségeket szeretnék nevelni. Azt gondolom, a gyerekeknek ilyen jellegű fejlesztő órákra nagy szükségük van a mai világban. Gondolataimmal mindazoknak szeretnék segíteni, ötleteket adni, akik hasonlóan gondolkodnak ebben a témában. A gyermekkorban és a mozgásban
megtanult, megszeretett harmónia segít majd a felnőttkorban, az életben is a harmóniát keresni és kialakítani, ami már csak azért is nagyon fontos, mert a harmónia lényegében a rend.
Ha megtanultuk honnan indul az adott mozdulat, mivel van szoros, mivel áttételes összefüggésben, a részmozdulatok lassan rendszerbe szerveződnek és ez a tánc: rend, harmónia. [6]