Harmonikus mozgásfejlesztés gyermekkorban

A mozgás megszerettetése a legegyszerűbben a gyerekeknél kezdhető. A gyerekkorban, főleg a piciknél, nem is kell megszerettetni, hiszen teljesen természetes számukra. A cél az lehet, hogy később is az maradjon, ne szokjanak le róla.

A gyerekeknek még természetes az állandó dinamizmus. Az egészséges gyerek, mint valami kis örökmozgó, szinte meg sem áll. A gyerek mozgásából (mozgásának minőségéből: intenzitás, koordináció, dinamika stb.) pontos következtetéseket lehet levonni a lelkiállapotáról, egészségéről, szellemi, testi és idegi fejlettségéről. A szakemberek „olvasnak” is ezekből fizikai megnyilvánulásokból.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy minél szélesebb körben terjedjen ez a tudás. Minél többen tudjanak olvasni a gyerekek fizikai megnyilvánulásaiból. Elengedhetetlen ismeretek ezek a gyerekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakmákban: csecsemő- és kisgyermek gondozók, óvónők, pedagógusok, gyerekpszichológusok stb. Jó lenne, ha a szülők is felkészültebbek lennének, legalább alapszinten. Nekik is sokat segíthetnek az említett szakembereken kívül pl. az olyan áttekintő, összefoglaló írások, amilyennek a dolgozatomat szánom. Ez munkám egyik célja.

A másik célom, hogy népszerűsítsem a mozgáskultúrát, hogy minél több gyermek és felnőtt életének váljon alapvető részévé a mozgás – életkortól függetlenül. Ezzel életminőségük jelentősen javulhat.

Az egészséges testképzés elkezdésének optimális időpontja,
fontossága az ember életében

Manapság egyre több helyen találkozhatunk, az egészséges életmód népszerűsítésével, olvashatunk pozitív hatásairól. Számtalan újság, tévéműsor, internetes oldal, blog foglalkozik a kérdéssel, és jobbnál jobb praktikákkal, étkezési tippekkel, edzésmódszerekkel, programokkal látják el az érdeklődőket. Kijelenthetjük, mindez divatossá is vált, ami nagyon örvendetes. Arról is egyre többet tudunk, mekkora szerepe van életminőségünk alakításában a helyes táplálkozásnak („az leszel, amit megeszel”).

A helyes táplálkozás azonban csak a megfelelő mennyiségű és minőségű, rendszeres mozgással párosítva éri el a kívánt hatást.
A mozgás alapvető része, eszköze életünknek. Ezért legjobb, ha a fejlesztését már kisgyermekkorban elkezdjük.

A gyermek mozgásának fejlődését feltáró kutatások szerint a koordinációs képességek: az egyensúlyozás, a mozgásritmus, a differenciális tér-, idő- és erőérzékelés, valamint a mozgások átállításának képessége, kisgyermekkortól serdülőkorig fejleszthető optimálisan. Később a fejlesztésnek pedagógiai deficittel kell számolnia.[1]

A rendszeres testgyakorlásnak számos pozitív élettani hatása van. Kedvezően hat a közérzetünkre, segít levezetni a felesleges energiákat (amiből a gyermekeknek van bőven), később a stressz kezelésének is fontos eszközévé válik. A gyermekek fizikai fejlődésében, a helyes légzés megtanulásában is fontos szerepe van. Jótékonyan hat a vérkeringésre, anyagcserére és – aminek a szülők nagyon örülnek – az alvásra is.
Azt gondolom, ezek a tények önmagukért beszélnek, tehát mozogni egészséges, de mozogni jó is, örömet okoz, kikapcsol, feltölt, magabiztossá tesz, ösztönöz, kitartásra sarkall.

Módszerek, terápiák

Mára már egész sor eljárást, módszert, terápiát fejlesztettek ki a szakemberek a csecsemő-, és óvodáskori mozgás fejlesztésére. Elsődlegesen a rendellenességgel születő, vagy fejlődő gyermekek számára keresték a felzárkóztatás, kompenzálás lehetőségeit. Nemhiába, hiszen elképesztő eredmények érhetők el, mint azt majd a továbbiakban igyekszem bemutatni. Ezek a módszerek nem csak a születési rendellenességgel és különböző problémákkal világra jövő gyerekeknek segítenek, hanem – természetesen – az egészséges csöppségek számára is rendkívüli fejlesztő hatást biztosítanak.

Úgy gondolom mindenkinek fontos tájékozódni ezekről a nagyszerű módszerekről, aki kis gyerekekkel foglalkozik, legyen óvodapedagógus, tanító vagy éppen gyakorló szülő. Meghatározó jelentőségű a gyerekek egészséges fejlődése szempontjából, ha a fejlesztő pedagógus segít eligazodni a számtalan különböző módszer között, ötleteket, tanácsokat ad a szülőknek, merre is induljanak.

Éppen ezért, hogy pontos képet kapjunk a mozgások tényleges fontosságát illetően, rövid áttekintést adok az ismert és elérhető fejlesztő és terápiás módszerekről, a fejlődésben betöltött szerepük alapján.

A mozgás megszerettetése a gyerekekkel

A 2-3 éves gyerekeknél még nagyon fontos a szabad, kötetlen, játékos mozgás. Ebben a korban jellemzően nagyon igénylik is ezt, és kevésbé fogékonyak az instrukciókra, mert ösztönösen, szabadon kísérleteznek, próbálgatják saját lehetőségeiket, mindezt olyan felszabadult örömmel teszik, hogy kár lenne ettől az élménytől megfosztani őket. A gyerekek mozgásfejlesztésének megkezdésekor az első
és legfontosabb dolog, hogy ösztönös mozgásigényükre alapozzunk, majd fokozatosan alakítsuk ki, szerettessük meg a tudatos mozgást. Ezért alaposan át kell gondolni, hogy mely korosztálynál hogyan és miként fogunk hozzá ehhez fejlesztő tevékenységhez.

Az eleinte nagyon egyszerű mozdulatokat fokozatosan egészítik ki a bonyolultabb, összetettebb mozgások, ezáltal szép lassan, aprólékosan megismerkednek a testükkel, izmaikkal, azok működésével, egyre tudatosabbak, és egyre szívesebben hajtják végre a feladatokat. 3-4 éves kortól lehet a tudatos mozgástevékenységek irányába haladni.

Csodálatos folyamatnak lehet részese a pedagógus, amikor az önfeledt, ösztönös mozgástól a tudatos felé vezető úton kíséri ifjú tanítványait. Ez azonban nagy felelősséggel jár. A 3-tól 10 éves korosztályban a legfogékonyabbak a gyermekek, tehát amit ebben a korban megtanul, elsajátított arra az alapra lehet a későbbiekben építkezni.
Ezért nagyon fontos, hogy ténylegesen mit és hogyan tanítunk, mert a rossz beidegződéseket nagyon nehéz korrigálni a későbbiek folyamán.

A nevelés egyik fontos célja korunkban, hogy a gyermek testileg, szellemileg egészséges, fegyelmezett, harmonikusan képzett, kifinomult ízlésű emberré váljék. A harmonikus személyiség kialakulását a fizikai és szellemi nevelés minősége és aránya, a kulturális és művészeti ismeretek összessége teszi. Természetesen a nevelés első fázisát az egészségi és esztétikai szempontok összehangolásával kell kezdeni.[4].

Mozgásanyag a fejlesztéshez

Ahhoz, hogy kialakulhasson, fejlődjön a tudatos izommunka a gimnasztikai jellegű, egyszerű, természetes mozgások a legalkalmasabbak. A folyamat lényeges része a mozdulatok megértése, megérttetése, mind izomműködés, mind pedig látvány szempontjából (esztétikai szempont). Az izomérzékelés kifejlődésével egyre jobban megkövetelhetjük a precíz, pontos végrehajtást.

A gimnasztika görög eredetű szó. Az ókori Hellászban összefoglaló neve volt az akkori testgyakorlatoknak (birkózás, futás, diszkoszvetés, magasugrás, távolugrás). Az ókori görög kultúrában nagy jelentőséget tulajdonítottak a szépen kidolgozott testnek,
az erő, egészség jelképe volt minden tekintetben. A XIX. század végéig jelentés tartalma folyamatosan kiszélesedett. Összefoglaló neve volt ez különböző gyakorlatoknak, sportágaknak. Ahogyan a testnevelés is egyre jobban fejlődött, a gimnasztika jelentése egyre szűkült. Jelenleg több nyelven a nálunk torna néven emlegetett sportágat nevezik így. Hazánkban még szűkebb jelentéssel bír: az ember természetes mozgásait általánosan és sokoldalúan képző képesség fejlesztő, előkészítő gyakorlatokat értjük ez alatt.

Amikor a gyermek már tükör nélkül is tudja, sőt, el tudja képzelni, hogyan néz ki a mozdulat, amit éppen végrehajt, az már a formaérzék kialakulását jelzi. A formalátás az esztétikai szempontok és törvényszerűségek betartásával, begyakorlásával párhuzamosan fejlődik.

A gyerekek, természetesen, különböző képességekkel születnek. Mozgásérzék szempontjából abszolút mozgásérzékűeknek azokat a gyermekeket tekinthetjük, akiknél veleszületett adottság az ízületi lazaság, hajlékonyság. Erre általában a szülők és a környezet is hamar felfigyel. A relatív mozgásérzékű csemetéknél a képességek fejlesztéssel, gyakorlással alakulnak ki, dolgozni kell rajta, hogy elérjék a megfelelő kiinduló pontot, és a további fejlesztésre készen álljon a testük. Ilyen adottságú gyerekből több van, mint az abszolút mozgásérzékűekből, tehát a tanárnak elsősorban rájuk kell alapozni, és úgy kell a mozgásprogramot kialakítani, hogy az összes gyermek
– tartozzon bármely mozgásérzék szerint meghatározott csoportba – megfelelően tudjon fejlődni, és képességeihez mérten tudja tudását kamatoztatni. Gyakori tapasztalat, hogy szorgalommal, kitartással egy relatív mozgásérzékkel megáldott gyermek eléri, vagy túl
is szárnyalja abszolút mozgásérzékkel rendelkező társai szintjét.

Minden korosztálynál, de gyerekeknél főként, fontos szempont a megelőzés (profilaxis). Ebben az életkorban még sokat tudunk tenni a hosszú távú egészség megalapozásáért, ezért a gyakorlatokat is úgy kell összeállítani, hogy azokat az izmokat erősítsük, melyek gyengesége különös szerepet játszhat a rendellenes növekedésben.

A tanár felelőssége, hogy felismerje a figyelmeztető jeleket és felhívja a szülők figyelmét arra, hogy konzultáljon ortopéd szakorvossal. Az idejében felfedezett rendellenességek még jól javíthatók a szakorvos tanácsai és útmutatása alapján.[5].

A mai serdülők 2/3-a tartáshibákkal küzd. A hirtelen növekedés, súlygyarapodás hatására felbomlik az egyensúly a törzs és a hát izmai között. Az első ilyen jellegű változás a megváltozott életkörülményeknek köszönhető, mikor a gyermekek iskolába mennek, 6-7 éves korukban. Ilyenkor jelentősen lecsökken a megszokott mozgással tölthető idő. A serdülőkori változások csak fokozzák a romló tendenciát. Ezek a folyamatok azonban aktív izommunkával még javíthatók, és ha a felismerés kellő időben történik, jószerivel meg is előzhetők. A lábaknál a bokasüllyedés, lúdtalp (haránt és hosszanti süllyedés), kardláb, x-láb kialakulásának veszélyétől óvhatjuk meg csemetéinket. Ezek mellett szem előtt kell tartanunk a mindkét oldal egyforma terhelését a testi szimmetria érdekében, és a mozdulatok végrehajtásánál is az adott mozdulat ellenkezőjét is alkalmazzuk! Hajlítás után feszítés, feszítés után hajlítás az antagonista izmok segítségével.

Testhelyzetek szempontjából eleinte a széles alátámasztás a megfelelő, mivel kevésbé veszi igénybe a fizikumot, ha a földön végeztetjük a gyakorlatokat. Tehetjük ezt fekve, ülve, vagy különböző támasz helyzetekben is. Mikor a talajon már szépen, precízen, pontosan és biztonsággal végre tudják hajtani az adott mozdulatot, ki lehet próbálni álló helyzetben, esetleg rúdnál kapaszkodva, amennyiben van ilyen lehetőség.
A testhelyzetek váltogatásával elejét vehetjük annak is, hogy valamely izmot túlterheljük. Ezekben a különféle változatokban ugyanazon mozdulat más és más értelmet nyer, azaz más izomcsoportokat mozgat meg, így a gyermekek könnyebben megjegyzik a gyakorlatot, szinte észrevétlenül végigfut a testükön, és adoptálódik testtudatukba a sokrétű mozdulat végrehajtás lehetősége.

Érdemes megemlíteni, hogy a tanár, a technikai oktatáson kívül, nevelő szerepet is betölt, értékeket közvetít, értékrendet alakít, mely segít eligazodni „a mozgás világában”, amely a növendék későbbi életére útravalóul szolgálhat.

A zene helyes megválasztása

A zenére való gyakorlás a kezdetektől fontos szerepet játszik a hallás, ritmusérzék fejlődésében. A megfelelő zenére végzett tudatos mozdulatok, az esztétikai elvek megtartása mellett, nagyban befolyásolják a mozgáskultúra és az ízlés fejlődését.
A testtudat elérése lehetővé teszi a mozgások különböző, változatos helyzetekben való gyakorlását, ami a fizikai képességek mellett a koordinációt is fejleszti. Minél változatosabb gyakorlatokat alkalmazunk, annál jobban fejlesztjük a gyermekek kreativitását is.

A gyerekek nagyon igénylik, hogy minél többet mozogjanak zenére. Érdemes ezt figyelembe venni, mert sokat segít az önfeledt hangulat és a megfelelő motiváltság megteremtésében, fenntartásában.

A zene kiválasztásának legfontosabb szempontja az egyszerűség. Tapasztalatom szerint jobb, ha nincs szöveg (vagy esetleg más nyelvű) a zenében, mert el tudja terelni a gyerekek figyelmét. A ritmusa legyen könnyen érthető, és passzoljon a mozgás karakteréhez, ahogyan a dallam is. Ezek mellett alkalmazkodjon a gyermekek lelki és érzelmi világához, legyen segítségükre a gyakorlatok végrehajtásában. Mivel a zenének számos kritériumnak kell megfelelnie, kiválasztása nagy körültekintést igénylő feladat.

Kíséretre legalkalmasabb a zongora. Szóba jöhetnek más hangszerek is, pl. dob, bár tapasztalataim szerint az túl monoton, száraz a kisgyermekek világához. Élő zenei kíséretnél legjobb az improvizáció, mert így lehet legjobban alkalmazkodni a mozgáshoz. Néhány foglalkozás után már az óvodások is gond nélkül, egyenletesen el tudnak számolni négyig. Hogy zenei készségeiket még jobban fejleszthessük, szükség esetén bevethetjük a jól bevált Kodály-módszert. A magyar néptánc dallamai, elemei, egyszerű lépései is jól használhatók. Ezeket az egyszerű, ritmizált formákat használva a gyerekek nagy élvezettel hajtják végre a gyakorlatokat, lelkesedéssel, izgalommal tölti el őket, hogy a már meglévő tudásukat ily módon is alkalmazhatják. Ezen kívül népművészeti, kulturális hagyományaink magvait is elhinthetjük náluk ezáltal.

Néha magam „zenélek”, néha a gyerekek. A magunk egyszerű, de jelenvaló és
autentikus eszközeivel. A világ, a korok és a kultúrák minden tájékáról és zugából
aprólékos szeretettel gyűjtögetem a CD-ket, kazettákat és mint egy DJ próbálom
használni ezt a gyűjteményt, mint hangszert. A zenét váltogatom a csönddel és a másik
zenével. Én vagyok az „élő zenész”, aki mások zenéin játszik.[6]

Az esztétikus mozgás tényezői, a mozgás feltételei

Ha mozogni szeretnénk szükségünk van egy helyre, ahol kényelmesen elférünk, kell, hogy legyen rá időnk, szükségünk lesz izomerőnkre, mert minden testrészünket izmaink segítségével tudjuk mozgásra bírni. E három tényező egymással szoros kölcsönhatásban van és egymástól elválaszthatatlan egysége alkotja az esztétikus mozgást: tér-idő-erő (dinamika).

Tér

A mozgáshoz tehát térre van szükségünk. Ahhoz, hogy rendelkezésünkre álló területen rendezetten tudjunk mozogni, határokat kell szabnunk, kapaszkodókat kell megadnunk, hogy tudjunk mihez viszonyítani, el tudjunk igazodni. Ha a mozdulatplasztika, azaz a testrészek egymáshoz való viszonya szempontjából vizsgálódunk, a térbeli elmozdulásokat szemlélhetjük irányuk (a), magasságuk vagy mélységük (b),
hajlítási szögük (c) szempontjából.

(a) Irány:

ez esetben a modern táncoknál alkalmazott nyolcas beosztást használom (6. kép) az egyszerűsége végett. Itt a tanárral szemben lévő területet jelöljük ki 1-es térnek, és a növendékek szemszögéből nézve jobbra haladva 45o-os térlépcsőnként osztjuk be a termet. Ezt a felosztást iskolás kortól kezdem bevezetni.

6. kép, térlépcsők, térfelosztás

Kicsi gyerekek esetében viszont még ez sem olyan egyszerű. Segíthetjük őket a tájékozódásban, ha megismertetjük velük az objektív és szubjektív irányokat (természetesen, ekkor még, nem ezeknek a kifejezéseknek a használatával).
Objektív irány meghatározása: tükör, hangfal, magnó, ablak… (ahogyan régen mondták: „elindulni a kályhától…”)
Szubjektív irány meghatározása: előre, hátra, jobbra, balra.

(b) Magasság, mélység: természetesen mindig az alaptartáshoz viszonyítunk, onnan indulunk ki és itt is a 45o-os lépcsőnként haladva határozzuk meg az adott testrész elmozdulásának mértékét. Kicsi gyerekeknél a testrészekhez képest viszonyíthatunk, a váll/csípő viszonyának meghatározása sokat segíthet a megértésben.

(c) Hajlítási szög: a hajlítási szögnél az ízületek elmozdulását (boka ízület, térd ízület, csukló ízület, könyök ízület) vesszük figyelembe. A hajlítás fokát szintén 45o-onként határozzuk meg. Itt az első lépcső a 45o, a második a 90o a harmadik pedig a 135o-os hajlítás lesz.

Idő

Ahogyan az (analóg) óra szemlélteti az idő múlását, vagyis jár, halad, megy, mozdul úgy fordítva is igaz. Ha mozdul a mutató, tudjuk, hogy telik az idő. A mozgás folyamat közben mégsem az órára, hanem a zenére figyelünk, vagyis a mi esetünkben a zene azonos az idővel. Tehát, a zenétől függ az elmozdulásunk, ami lehet testrészenként ugyanolyan, vagy akár különböző időtartalmú, esetleg testrészenként más, attól
függően, hogy a zenének mely részére mozdulunk. Ezek a részek lehetnek:

• ütem (metrum)
• ritmus
• tempó

Erő

A dinamikai váltások színesítik, izgalmasabbá teszik a gyakorlatot, a kivitelező és a szemlélő szempontjából egyaránt. Az ilyen fajta mozgásokat polidinamikusnak nevezzük. A megfelelő erő adagolás feltétele a szép és tiszta mozdulatoknak, mozgás folyamatoknak. Ez azt jelenti, hogy rá kell érezni, ki kell tapasztalni mely mozdulathoz mekkora erőbedobással kell nekilendülni ahhoz, hogy az elképzelt eredmény szülessen meg. A túl sok (görcsössé válik a mozdulat) vagy túl kevés beleadott energia egyaránt torzítja az adott mozdulatot.